Permakultúrás kísérlet a Bakony dombjain

Amikor 2022-ben elkezdtem alakítani ezt a 2 hektáros területet, egy hosszú megfigyelési időszakon voltam túl. Nem szokásos díszkertet akartam, hanem egy ezerféle élettől zsongó, élő tájat és ehető erdőt. A permakultúra elvei mentén terveztem a kertet. Később az Urbavissal közösen dolgoztam ki az 5 éves stratégiai és kommunikációs terveket, majd a Slow Garden csapata segített a koncepciót kidolgozni a kertre, amit a Műhely fejlesztése követett. Ezek egy 5 éves folyamat egyes apró állomásai.

A kertem központja (a nulladik zóna) maga a jurta. Ahogy távolodunk tőle, úgy válik a táj egyre vadabbá, természetesebbé (az ötödik zóna). Közvetlenül a ház mellett találod a fűszerspirált és a kísérleti veteményeseimet, de ha feljebb sétálsz a dombon, láthatod a walipinit is. Ez egy földbe süllyesztett üvegház, amit régi ablakokból és az erdőből hozott akácfából építettünk. Fentebb egy mélymulcsos veteményes is van, de sajnos a konyhakerti tennivalók az utóbbi 1-2 évben háttérbe szorultak, így előfordul, hogy nem nő benne sokminden. Remélem, hamarosan ezekhez is vissza tudok térni, hogy a vendégek valóban helyben termesztett zöldségeket és gyümölcsöket fogyaszthassanak az ehető vadon termő finomságok mellett. 

A kert élőbb, mint hinnéd

virág
paradicsom
Erdő3
Erdő 2
Erdő
Marton Ferenc

Fotók: Erdei Mihály

Sajnos háziállataim nincsenek, de az erdő lakó előszeretettel látogatják a kertet. Mókusok, nyuszi, őzike, szarvas, róka, fácán, borz és ki tudja még mennyien az erdőben, vagy akiket nem is látunk. Egy hektár (10 000 m²) egészséges talaj elképesztően sok élőlényt tartalmaz – akár több milliárd élőlény is lehet benne. Végtelenül izgalmas felfedezni a minket körülvevő világot, és nagyon megnyugtató egy ilyen hatalmas és varázslatosan működő rendszer részének lenni. Így én a kerten keresztül jutottam el a spiritualitás útjára.

Számomra a kert a folyamatos tanulás helyszíne. Vallom, hogy a kísérletezés nem kudarc: ha egy növény nem marad meg, az is tapasztalat. Ez a domboldal rengeteg ajándékot ad: gyógynövényeket, teát, ehető vadnövényeket és ősszel őzlábgombát a vacsorához. Várlak téged is ebben a vadregényes völgyben, ahol kikapcsolhatsz és inspirálódhatsz.

Szeretem a játékos és természetes megoldásokat a kertben. A kerítésem például nem mindenhol sima deszka, hanem egy általam „dzsindzsa-kerítésnek” hívott, gallyakból épített organikus védvonal, ami megvédi mondjuk a facsemetéket a vadaktól, de a turistákat is a megfelelő irányba tereli. Ültettem már megközelítőleg 50 fát és 150 cserjét. A sövénykerítésekben találsz fügét, szedret, egrest és csipkebogyót is, amikről bátran csemegézhetsz. Remélem ősszel további sok fát ültetünk el, ami az erdőkert alapját szolgálja majd.

A jurtában a könyvek között sok permakultúrás, erdőkertes könyvet és növényhatározókat is találsz. Nézz körül, figyeld a tájat és írd meg ha valami inspirált.

Téged érdekelne egy közös séta a területen, hogy jobban megismerd a kertet és a permakultúrát, vagy inkább egyedül fedeznéd fel?

Hasonló cikkek

gyökér

Kapcsolódj a természet gyógyító erejéhez

Keresed a lehetőséget a valódi lelassulásra, az idegrendszered lecsendesítésére és a belső békéd megtalálására? A mindennapi rohanásban gyakran távolodunk el a minket körülvevő élővilágtól és saját belső iránytűnktől. Ismerd meg Pásztor Krisztina természetkapcsolati munkásságát és fedezd fel az Erdőfürdő, a Medicine Walk és a Way of Council varázsát a Gaia Műhelyben!

Tovább olvasom →
hangfürdő1

Rezonálj a természet hangjaival

Rohanó világunkban a kikapcsolódásra is kevés idő jut: feszített hétköznapok, teljesítmény túrák, betáblázott hétvégék… Te is szeretnél lehetőséget adni magadnak egy mély, belső utazásra is? Ha a fizikai kilométerek gyűjtése után – vagy helyett – szeretnél valóban megérkezni a jelenbe, Borbély Viki hangfürdője elhozza neked a tökéletes lecsendesedést.

Tovább olvasom →
kályha

Foglalj október 31-ig a régi árakon!

Közvetlen foglalás esetén egyelőre:

25 000 Ft /éj/2 fő.